Gárdos Péter filmrendező hosszú időre
visszanyúló pályájába nagyon jól illeszkedik a tréfa; bevallása szerint maga is
kissé tréfázós, – mai szóval élve – „kamuzós” alkat, első filmjét, az Uramistent
is ennek köszönheti. Mivel Gárdos bölcsészkart végzett és nem a filmművészeti
főiskolát, a nyolcvanas években esélye sem lehetett arra, hogy valaha,
valamelyik filmstúdió pénzt és nyersanyagot adjon neki bármelyik filmtervére.
Elvileg. Gyakorlatilag azonban addig
„tréfált” a Hunnia stúdió vezetőivel, ameddig el nem hitette velük, hogy az
első játékfilmtervének főszerepére az akkor már rég remeteként élő,
visszavonult színészlegendát, Feleki Kamillt szerződtetné le, aki vállalja is a
filmet. Feleki még visszavonulása után is akkora név volt, hogy erre Sándor
Pálék nem mertek nemet mondani – csak évekkel később derült ki, hogy Gárdos
tréfált, blöffölt – és nyert is. Ugyan Felekit megnyernie a filmhez nehezebb
játéknak bizonyult (már az is egy külön történet, hogyan jutott el Felekihez),
de ez már nem tarthatta vissza a rendezőt attól, hogy az Uramisten elkészüljön.
A többi már rég történelem – a Szamárköhögés, a Hecc vagy a Porcelánbaba
(utóbbi szintén novellából készült) mind-mind egy kivételes tehetségű rendező
filmjei, aki sosem riadt vissza az olyan komoly anyagoktól, mint amilyen a
Kosztolányi novellája, a Tréfa.
Egyházi iskola, század eleje – „rend és
fegyelem”. Zárt közösségek jellemzik az egyházi iskolákat ekkor még, s ez ebben
a fiúiskolában sincsen másként; a papok által vezetett iskolában mindennek megvan
a helye, az ideje, s a penitencia sem ritka, a diákcsínyt rendszerint (fizikai)
megtorlás követi. Ez persze – ahogyan a vetítést követő beszélgetésből is
kiderült – nem jelenti azt, hogy a szabadság ne lenne jelen az iskola falai
között; az ilyen iskolák jellemzője ugyanis pont az, hogy amikor eltűnik a
felügyelet és az ellenőrzés, a diákok rögtön visszaváltoznak, előjön belőlük az
ösztön az érvényesülésre és a feszültségeik oldására. A szülők felelőssége
tehát igen nagy az ilyen iskolák esetében, hiszen önként lemondanak arról a
jogukról, hogy a gyermekeiket úgy neveljék, ahogyan az nekik tetszik, ezt a
lehetőséget egyszerűen átengedik az iskola számára. Minden ami történik – a
pofon is, ami néha elcsattan – már nem a családi berkekben, hanem az iskola,
mint nagyobb (kétségkívül családszerű) közösség részeként jön létre.
A Tréfa nagyon érdekes kérdéseket tesz
fel nézője számára: vajon meddig tart a csíny, a tréfa határa? A közösségen
belüli hierarchiában, a diákok egymáshoz való viszonyában meddig mehetnek el a
gyerekek, honnantól „nem tréfa” valami többé? Liberális-e az a nevelés, amely
teret hagy a gyerekek saját világának, magánéletének, legalább éppen annyira,
hogy a gyerekek ne veszítsék el önállóságukat, ne váljanak egyformává,
„kockafejűekké”?
A Tréfában is pont ez történik. Két nagy
(világ?)nézet csap össze a nevelésről: az egyik hagyja, hogy a zárt közösség
tagjai kialakítsák saját világukat, rendszerüket, ahol létezhetnek vezérek,
árulók vagy éppen áldozatok – a másik pedig azt állítja, hogy „inkább
legyenek igazságtalan büntetések, mint megtorlatlan disznóságok”. Ez utóbbi
szerint a totális ellenőrzés ugyan néha visszásságokhoz vezet, de legalább a
közösség dinamikája egyenletes marad, ahol talán olyasmi nem is fordulhat elő,
mint ami a Tréfa végén megtörténik.
Bár a Tréfa nem igazán teszi le a voksát
egyik mellett sem (de egy biblikus párhuzammal azért kiegészíti a történetet),
mégis kiváló, igazi hosszú beszélgetéseknek alapot adó mozi. A téma
kimeríthetetlen – Legyek ura, Törless, Iskola a határon, és még sorolhatnánk –,
univerzális, mert a legalapvetőbb emberi kapcsolatokon nyugszik.
Ugyan a filmnek nem célja választ adni a
gyermeki agresszió miértjeire (Kosztolányi novellája pedig nem is erről szól),
de mindenképpen aktuális a téma – a mai világban ugyanis már szinte az a
közhely, hogy a diák veri a tanárt, és nem fordítva, mindenesetre mindkét
szemléletmód egyaránt szolgáltat kudarcokat és győzelmeket. A többi pedig már
csak rajtunk áll.
Írta: Szabó Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése