és köszönjük.

Nem kell nagy erőfeszítés ahhoz, hogy kitaláljuk, mit csináljunk, hova menjünk el kikapcsolódni. Halomra találjuk a sokszínű programokat, talán mostmár fizetni sem kell annyit itt-ott. Olyan helyet viszont nehéz találni, ahol nem tömik tele az ember agyát sok sablon-gondolattal, érdektelennél-érdektelenebb sztároló szöveggel. Mert nem csak hangulat kell ahhoz, vagy sok pénz, vagy zene, vagy fények, hogy azt mondjam: itt jól érzem magam.

 Az elején nem gondoltam bele ebbe az egészbe. Ez is egy játék, örültem, hogy csapatban dolgozhatom, hogy valamiért dolgozunk. De őszintén megmondom Nektek, Önöknek, hogy nem tudtam mire megy ki az egész. Annak ellenére, hogy ez már a harmadik félévünk a filmklubszervezésben. Most újabb volt, számomra egy rakás idegen ember jött a Bárcziról.

Aztán kezdtem kapizsgálni, hogy mi is az a gyógypedagógia. Tulajdonképpen minden (laikusként megfogalmazva), amivel segítessz a fejlődésben. Meghallgatsz és oktatsz. Ilyen egy film is, ami segíthet a gyógyulásban. Illetve egy csoport/csapat/filmklubvendégek-barátok, akik együtt haladnak előre a megértésben, értelmezésben. Amiben mi vettünk részt, az ettől több. Nálunk, hála Istennek működik. Ez MINDEN egyes résztvevő, és támogató érdeme.

 Tékás élményeim során rengeteget tapasztaltam, hogy egy-egy film mennyit tud segíteni. És persze mennyire tud rossz érzéseket kelteni, vagy mélyíteni. Nagy a felelősség abban, hogy mit tanácsolsz, mit adsz oda, és azt hogyan tálalod. Persze ezek a kölcsönzéses dolgok egy-egy esetek. A filmklub kockázatosabb, mert ott előre kell tervezni. És sosem fogod tudni, hogy mennyi ember jön el. Sokszor féltünk emiatt: "Dalma! Mi lesz? Te láttad mennyien jelölték be, hogy ott lesznek? Kezdek aggódni!" - szólt Zsófi a telefonba. És elég sokszor ismétlődtek az ilyen telefonbeszélgetések.

Fölöslegesen aggódtunk. "Folyt. köv." a következő félévben.