Pina Bausch Álomtáncát láttuk...

Pina Bausch: Álomtánc vetítésén

2. "fejezet": BenX

BenX vetítésén

Rém hangosan és irtó közel

9-1-1. Az amerikai nép számára ez a három szám egymás mellett sokáig nem jelentett mást, mint egy segélyhívószámot, amit bármikor fel lehet hívni, ha baj történik (gondoljunk bele: nekünk sem jelent többet az 1-1-2). Vannak dolgok azonban, amelyek egészen más jelentéstartalmat nyernek, és soha többé nem asszociálhatunk az eredeti képzetünkre, mivel a korábban látszólag értelmetlen számsor hirtelen különös értelmet nyer. 9/11 (azaz "nine-eleven", ahogyan az amerikaiak nevezik) egy fogalom, sőt, sokkalta több annál; olyan jelenség, amelyről nem lehet pátosz nélkül beszélni, s amelyhez olyan hősök kapcsolódnak, mint a New York-i tűzoltók, vagy azok az önkéntesek, akik a saját életüket feláldozva rohantak be az égő és végül összehulló épületbe a túlélők után.

9/11-ről nehéz pátosz nélkül beszélni, főleg, ha megértjük mellé azt is, hogy az amerikai néplélek nem képes másként feldolgozni történelmének legsötétebb napját, amely mindent megváltoztatott és felborított maga körül. Beszélni sem lehet ugyanúgy, ahogyan 9/11 előtt, mint ahogyan repülőre szállni sem tudunk többé gyomorgörcs nélkül. Még az időszámítás is megváltozott: a vallásos Amerika egyre többször hivatkozik 9/11-re viszonyításul. Szinte abnormálisan sok helyen találkozhatunk olyan fogalmakkal, mint "9/11 előtt" és "9/11 után"  ("before 9/11" "after 9/11", "post-911", stb.), amely azt is jelzi, hogy Amerikában tényleg egy korszak záródott le ezzel a nappal. Önsorsrontás helyett azonban az erre fogékony közeg sajátos mentsvárat talált szorongása oldására: Amerika elsőszámú kulturális importtermékét, a filmet (a filmművészetet) használta fel a 'nagy' kibeszélés eszközéül. [Csak halkan jegyezzük meg: mi magyarok is sokat tehetnénk saját skrupulusaink, tragédiáink enyhítéséért, ha elkészülne az első igazi film a háborúról, Trianonról, a rendszerváltásról, vagy az ügynökkérdésről, a kommunizmusról és a magyar holokausztról, vagy éppen a modern Magyarország nagy problémáiról. A lista szinte végtelen hosszúságú.]

Sokan próbálkoztak elkészíteni az 'igazi' filmet a WTC-ről és szeptember tizenegyedikéről, persze ingadozó eredménnyel. Oliver Stone WTC-je (amely után a rendező évekig magyarázkodott), vagy a 93-mas járat mind az események középpontját célozzák, a helyzet azonban mégis úgy áll, hogy átütő hatást inkább azok a filmek érik el a nézőknél - és nem csak Amerikában, de Európában is -, amelyek a tragédia egyéni, emberi oldala mellett az amerikai társadalom betegségeit megpróbálják feltárni. A témához való érzékeny közelítés tehát nem az események tárgyszerű bemutatását jelentik ezeknél a filmeknél, hanem sokkal inkább azon lenyomatok bemutatását, amelyeket a szeptemberi események kiváltottak az emberekből.

A Rém hangosan és irtó közel is ezt a tematikát követi, igaz, a 9/11-hez való kapcsolata (szerencsénkre) sokkal lazább: megpróbálja megmagyarázni és megmutatni Amerika tragédiáját egy kissé autisztikus (vagy inkább szenzoros integrációs zavarral) küzdő tizenéves fiú és a családja, valamint a közvetlen környezete szemszögéből. Az igen érzékeny kisfiú sajátos módon próbálja megtartani a WTC-ben elhunyt édesapja emlékét: egy a gardróbszekrényben talált kulcshoz tartozó zárat keresi minden erejével, azt gondolva, hogy így talán eljuthat apja utolsó üzenetéhez, amellyel talán sosem kell elengednie magától. Elhatározza, hogy felkeresi az összes embert New Yorkban, akinek köze lehet a kulcshoz (ehhez a Black vezetéknevű embereket pásztázza végig a telefonkönyvben), és mindet végiglátogatja, hátha kiderül a titok. A nyomozás amúgy sem idegen tőle, hajdanán ugyanilyen módszerekkel, feladványokkal szórakoztatták el szülei (legfőképpen édesapja) a kissé zavart elméjű, ámde ragyogóan éles gondolkodású fiút - aki a nyomozás során nem csak apja titkára talál rá, hanem kitárul előtte a nagyváros világa is. A film tehát kis utazásokkal, találkozásokkal teli, azonban mégis több, mint egy road movie, és igen komoly lelki tanulságokkal próbál szolgálni a néző számára. A hogyan kezelje egy szülő a problémás gyerekét, vagy a hogyan kellene kibeszélni a családi tabukat kérdésekre persze nem feltétlenül ezek az adekvát válaszok, de a film ügyesen szűkíti le narratíváját a kisfiú világára, saját elméjének bezártságára, szorongásaira, öncsonkításására, vívódásására.

Hogy a Rém hangosan és irtó közel egy kissé giccses és csöpögős alkotás - nos az egészen könnyen megbocsátható neki. A moziból kisétálva pedig az ember azon is elgondolkodik, hogy ez a film sokkalta több mint egy 9/11-ről szóló, sokadik tucatfilm, ugyanis azon az univerzális nyelven próbál szólni a nézőjéhez, amit a világon mindenütt megértenek: érintések és tapintások, mozdulatok (a csörgő folyamatos rángatása), a néma öregúr grimaszai és reszketeg írása, a kisfiú önnyomorgatása, az anyuka ziláltsága - mind-mind közelebb visznek minket a  főszereplő lelkivilágának és tragédiájának megértéséhez.

Ne féljünk a Rém hangosan és irtó közeltől, mert megérdemli a figyelmünket különös stílusával és gondolkodásmódjával. Olyan rétegeket rejteget magában, amelyekről hosszasan, órákat lehet(ne) beszélgetni -- és ki tudja, ha beszélünk róla, talán egy kicsit mi magunk is jobb, ha úgy tetszik, figyelmesebb szülőkké válhatunk.

Szabó Levente

Bővül a Bárczis stáb :)

Csapatunk újra és újra bővül, amire büszke vagyok (Zsófi) és legfőképp hálás, hogy ennyi kedves és tehetséges ember vesz körül. Most szeretném, hogy Szabó Leventét, aki egyébként Levi :), megismernétek,  a Bárczi Filmklubban műsorra tűzött filmekről fog írni kritikát. Ő így mutatja be magát:

"Mindenem a celluloid: rajongom a filmért, és nem csak a képekért, hanem a fizikai megjelenéséért is. Bár az idő lassan elmúlik a (hagyományos) filmtekercsek felett - mivel a 35mm-ről berregő vetítőgépek (sajnos) szépen lassan kimúlnak a filmterjesztésből -, nekem a filmklubok és az artmozik sokkal többet jelentenek az egyszerű moziélményekhez képest. Filmet nézni egy kissé színes-szagos, karcos és remegő kópiáról olyan, mint fellapozni egy régi, porosodó könyvet a pislákoló lámpa fényénél - igazi élmény minden hibájával együtt. Hiszem, hogy a modern korban a képes történetmesélés legalább olyan fontos erővel bír, mintha szöveget olvasnánk, hiszen ha a régi társasági életben egy-egy irodalmi mű ismerete nélkül műveletlennek tűnhettünk volna, ma ugyanígy hiányosságnak tűnhet, ha valaki nem tudja, hogy mi fán terem a Mátrix, a Casablanca vagy a Ponyaregény. A film tehát a kultúránk megkerülhetetlen része; mozdulatokról, hangulatokról, képekről jutnak eszünkbe filmek, bizonyítva ezzel azt, hogy a mozgókép épp úgy az emlékeinkbe éghet, mint egy-egy elolvasott, gondolatébresztő mondat. Ha ez igaz, úgy én sem önjelölt kritikus szeretnék lenni - inkább olyasvalaki, aki ha csak egy kicsit is, de hozzá tud tenni a filmekhez valamit, s ha mást nem is, legalább néhány érdekes gondolatot ébreszthet."

Rém hangosan... vetítés

Tegnap, az első alkalommal szépen összegyűltünk.
A teljesség igénye nélkül, itt nézhettek képeket:

1. Rém hangosan és irtó közel

HARANGÖNTÉS-KINCSKERESÉS :)

Még amikor másodéves logopédus tanoncok voltunk, Pataki Tanár Úr (dr. Pataki László-gyógypedagógus, logopédus, fül-orr gégész szakember és foniáter) egyik órán a hangszalagok és a gége rejtelmei után felolvasta nekünk ezt a szöveget. Sosem felejtem, és hálás vagyok, hogy tanított és ennyi mindent adott nekünk.
 Sok szempontból kapcsolódnak ezek a gondolatok az első filmünkhöz is, amellett hogy igazi gyógypedagógus hitvallás is egyben.

ANCSEL ÉVA: Hogyan kell harangot önteni

„Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.

A harangöntéshez nem akármilyen anyag kell. Az ilyen anyagért a világ végére is el kell menni, az ilyen anyagot rettentő türelemmel kell fölkutatni, s közben tilos arra gondolni, hogy az embert le is fejezhetik, ha nem készül el időben.

Mivelhogy a harangöntést nem szabad elsietni.

A harangöntésnek vannak kritikus pillanatai. Akik ilyenkor kételkednek és leállnak, azokkal nem szabad vitatkozni, azokat kényszeríteni kell, hogy folytassák a munkát. De a jó harangöntő szenved ettől a kényszerű erőszaktól.

Ha harangöntés közben az ember lángra lobban, akkor teljes nyugalommal, mellékesen és majdnem félvállról szóljon a mellette állónak, hogy oltsa el.

A harangöntést csak az vezetheti, aki ért hozzá, az sem baj, ha fiatalkorú.

Harangot komolyan kell önteni, hiszen nem közönséges használatra szolgál, hanem az lesz a dolga, hogy közös gyakorlatra szólítsa az embereket.

Harangot nem lehet önteni apáink tapasztalata nélkül, de az öröklött tudás nem elég hozzá.

Ha a harang megkondul, és mindenki ujjong, akkor az, aki öntötte, lehetőleg az emberek szemétől távol zokogjon, amiért nem tökéletes a hangja, mivelhogy nincs tökéletes harang.

Aki nincs megelégedve a haranggal, amit öntött, csak pillanatnyi elkeseredésében vádolhatja őseit, amiért nem adták át titkukat. Az átok úgysem segít.

Ehelyett jobb, ha útra kél, hogy még kiválóbb anyagot találjon hozzá, és tökéletes harangot öntsön.

Harangot akkor is ugyanúgy kell önteni, ha a megbízatás akkora – s olyannyira újfajta öntvény elkészítésére szól –, amelynek megalkotásához nem elég egy emberélet. Harangot tehát akkor is Borisz-módra: türelmes szenvedéllyel kell önteni, ha tudja az ember, hogy sohasem fogja meghallani a kondulását. Hiszen úgysem saját használatára önti.”

Zsófi

OKTÓBER 11!!!

Sok szeretettel várunk mindenkit, régi és új vendégeinket az Örökmozgóba (pár lépés a négyeshatos Király utcai megállójától) a BárcziFK első vetítésére 19.00-ra!
Film: Rém hangosan és irtó közel...
Egy kisfiú és édesapja közös játéka, furcsa öregúr, félelem-leküzdés, kincsestérkép...
Egy kis ízelítő:

A film után Teszler Tamás, az Odeon munkatársa vezeti a beszélgetést a vendégekkel.