A Ben X nyomán...

Csütörtök este (október 18.) ismét egy különleges filmet nézhetett meg az Örökmozgóban a Bárczi filmklub közönsége, a belga-holland koprodukcióban készült Ben X című alkotást. A Ben X ugyanis már csak azért is nem mindennapi, mert egyszerre szól az autizmusról (illetve az Asperger-szindrómáról), és próbál rávilágítani a virtuális valóságban rejlő lehetőségekre, csapdákra is.

A Ben X főhőse egy középiskolás, autista fiú, aki emiatt nehezen lép kapcsolatba a társas környezetben bárkivel, és ez igencsak ellehetetleníti a hétköznapjait. Bent azonban a szülei nem hajlandóak a hagyományos értelemben véve „betegként” kezelni - ezért speciális iskola helyett egy átlagos gimnáziumban taníttatják, ahol azonban „egészséges” társai képtelenek kezelni Ben szociális visszamaradottságát, fogyatékosságait. Ben számára azonban talán éppen ezért nem a külső környezet a kézzel fogható valóság, hanem egy másik világ: a virtuális valóság világa az a környezet, ahol olyan, mint bárki más - ahol nyugodtan élhet. Megszállottan játszik egy online szerepjátékkal (ún. MMORPG-vel), amiben autizmusa ellenére is megfelelő életet élhet, nem érzi akadályoztatva kommunikációját. Ben itt már másként viselkedhet: míg a való világban mellékszereplőnek tűnik, a virtuális játékban ő a „hős”, az a karakter, akit mindenki ismer, s ráadásul egy igen csinos „hősnő” is felfigyel rá, amit eddigi élete során sosem tapasztalhatott.

Ennek a párhuzamos világnak a felvázolásával, és e látszólag két összeegyeztethetetlen létezésnek az ütköztetésével foglalkozik a Ben X. Igen sokat ad hozzá a filmélményhez, hogy Bent mi sem egy külső szemlélő szemüvegén át látjuk, hanem az elbeszélő maga a főszereplő, minden tévedésével, téveszméjével együtt.

Vajon lehetséges-e hidat képezni a két valóság között? Ben megpróbálkozik a szerelmet is megtalálni, mert a film szerint legalábbis ez jelenthetné a kapcsolódást a két valóság között. Ugyanakkor nem tud elszakadni az iskolai problémáitól, egyre több és több fenyegetéssel, bántalmazással szembesül, amelynek hatására végül a nagy találkozás is elmarad. Ben elméjében azonban mégis tovább él a lány (a „hősnő”) - így Ben saját maga számára hoz létre egy virtuális valóságot: a saját elméjében. A lány így ha igazából nem is, de képzelten mégis megjelenik Ben mellett, és segítségével végül minden helyreáll.

A vetítést követően Stefanik Krisztina pszichológus, illetve Fromann Richárd szociológus beszélgettek a filmről, a szerepjátékozásról, a virtuális valóság jelenségéről, valamint arról, hogy az autizmust hogyan próbálja értelmezni a társadalom. A szakemberek véleménye szerint az autistáknak ugyan jót tehet az a környezet, ahol egészséges emberekkel találkoznak - így nem feltétlenül rossz, hogy egy olyan fiú, mint Ben normális iskolába jár - ugyanakkor az is biztosan mondható, hogy a diákok nincsenek kellően felkészülve az ilyen gyermekek befogadására, és az autisták sokszor szenvedik el a filmben látott nehézségeket, gyakran inzultálja őket környezetük. Ebben az is szerepet játszhat, hogy nehéz megértetni az emberekkel, hogy mit él át egy autista ember - milyen másfajta nézőpontból látja a világot. Ugyanennyire nehéz dolog autizmussal élőt játszani: még Kulka Jánosnak sem sikerülhetett maradéktalanul, amikor az Esőember színpadi változatát játszották, holott Kulka zseniális színész - állapította meg a pszichológus. Egészséges ember sosem tud úgy viselkedni, ahogyan egy autista teszi, a mozdulatok, a tekintet együttes játéka sosem lehet annyira tudatos, hogy az megközelítse egy autista valós zárkózottságát. Éreztetni ugyanakkor igen kiválóan lehet, és ebből ez a film nagyon sokat megmutatott.

A virtuális világ ugyanakkor nagyon hasznos lehet az autisták számára, hiszen bármit kipróbálhatnak anélkül, hogy abban kárt okoznának, vagy valakit megsértenének, számukra a számítógép, az internet egy védett környezet lehet, ahol megtanulhatnak szocializálódni. Az sem igaz - és ezt kutatások igazolják -, hogy az erőszakos cselekmények és a gyakran erőszakos számítógépes játékok között szoros összefüggés kimutatható volna: a kiváltó ok sosem maga az erőszakos játék, hanem valamilyen más mentális feszültség megjelenése.

A beszélgetésnek persze nem volt célja, hogy pontot tegyen az integráció-szegregáció kérdés végére, inkább arra keresték a választ, hogy hogyan lehet egy közösségen belül az autizmussal élő számára megfelelő, befogadó környezetet teremteni, s hogy hogyan kell(ene) az ezzel kapcsolatban felmerülő konfliktusokat, feszültségeket megfelelően kézben tartani.

Ha más nem is, de az biztos, hogy a Ben X megnézése egy kicsit közelebb hozhatja a mentálisan egészséges embereket ahhoz, hogy az autizmust elfogadják és tolerálják azokat az embereket, akik nehézségek árán, de igyekeznek szociális értelemben egy kicsit jobban a társadalom részévé válni.

írta: Szabó Levente